Amikor a harmadik éjszakát töltöttem ébren a fullasztó kánikulában, és már a hetedik hideg zuhany sem segített, eldöntöttem, hogy megkeresem a legjobb mobil klímát a tetőtéri lakásomba. Tudod, az a fajta hőség volt, amikor még a macskám is úgy feküdt a padlón, mint egy kilapított palacsinta, és már a jégkockák is szinte azonnal elolvadtak a pohárban.
A melóból hazaérve, miután letöröltem a sokadik izzadságcseppet a homlokomról, nekiálltam böngészni a netet. Te, nem gondoltam volna, hogy egy hordozható légkondi kiválasztása bonyolultabb lehet, mint az érettségi matek. De basszus, három óra után még mindig ott görnyedtem a laptop előtt, és próbáltam megérteni a különböző műszaki adatokat. Szerencsére rábukkantam egy frankó weboldalra, ahol normális emberek írták le a tapasztalataikat, nem csak olyan megrendelt vélemények voltak.
Volt ott egy tetőtéri lakó srác, aki részletesen leírta a kínlódását a különböző típusokkal. „Emberek, ne dőljetek be a nagy számoknak!” – írta. „Hiába húzós a teljesítmény, ha olyan hangos, mint egy felszálló repülő.” Na, ez megfogott. Aztán találtam egy videót, ahol egy szerelő faszi tesztelte a különböző márkákat. Nem az a nyakkendős fajta volt, hanem olyan igazi szakember, aki még azt is megmutatta, hogyan lehet kevesebb energiával használni ezeket a készülékeket.
A nagy kérdés persze az volt, mennyit szánjak rá. A barátnőm szerint már megint túlgondolom a dolgot, de mondom neki: „Figyelj, szivi, ez nem egy ventilátor, amit ha nem jó, hát veszek másikat.” Két hétig bújtam a teszteket, számolgattam az energiafogyasztást, mint egy megszállott. Még Excel táblázatot is csináltam, hogy melyik típus mennyi áramot zabál – a kollégáim azt hitték, valami titkos projekten dolgozom, annyit matekoltam.
Amikor végre kiválasztottam egyet, ami nem volt olyan drága, mint egy használt Suzuki, de azért nem is tűnt kínai bóvlinak, jött a nagy várakozás. Szerintem a futárcég appját óránként frissítettem, mint egy szerelmes tini, aki a crush üzenetére vár. A szomszéd Józsi bácsi meg már azt hitte, valami illegális cuccot rendeltem, annyit lestem a futárt az ablakból.
A beszerelés… na, az külön fejezet volt. A YouTube tutorialok után azt hittem, ez kb. olyan lesz, mint összeszerelni egy IKEA polcot. Mondjuk nem számítottam rá, hogy a macskám úgy fog félni a fúrógép hangjától, hogy felmenekül a függönyre, és onnan nézi végig a műveletet. De megcsináltam! Igaz, hogy közben megtanultam káromkodni szerbül is (köszi, Zoran szomszéd a segítséget!), de végül minden a helyére került.
Most már olyan hűvös van a lakásban, hogy néha még pulcsit is kell vennem. A macskám imádja, egész nap a hideg levegő útjában fekszik. A barátnőm szerint túl hidegre veszem, de mondom neki: „Drágám, három hétig főttem itt, mint egy bécsi szelet, most egy kicsit hadd élvezzem!” A rezsi persze picivel több lett, de még mindig olcsóbb, mint az, hogy minden este strandra járjak aludni.
És tudod mi a legjobb? A múltkor feljött hozzám a szomszéd Marika néni egy kávéra, és azt mondta: „Fiam, ez jobb, mint a Balaton!” Azóta rendszeresen átjön „csak egy kis beszélgetésre”, főleg a legmelegebb órákban. De nem bánom, legalább mindig hoz süteményt. A haver meg, aki eleinte hülyének nézett, hogy ennyit vacakolok egy klíma kiválasztásával, most állandóan nálam akar dolgozni home office-ban. Mondjuk az is lehet, hogy csak a hideg sör miatt, amit a tökéletesen behűtött lakásban bontok neki.